Marketing Időgép:
“Szerezd meg a HOLNAP ügyfeleit már MA!”

Így nyertünk közönségszavazást MézesGergővel

közönségszavazás

Mint talán láttad, a mézesgergő honlapot beneveztük az „évhonlapja” megmérettetésbe. A weboldal a turizmus kategóriában a legtöbb szavazatot kapta, ez meglehetősen jó részeredmény. Jelenleg még nem lehet tudni, hogy vajon díjat is érdemlünk vele, de reméljük.

Olvasd el, mit tettünk, hogy biztosítsuk a megfelelő számú szavazatmennyiséget! Így szereztük meg.

Az első körök

A nevezés idején, még augusztus közepe táján szépen megosztottuk a nevezés tényét. A közösségi oldalon közöltük a hírt sőt, egy-két napra kiemeltük a posztot, megkérve a közönséget a szavazásra. A téma egyébként hálás volt, és a spontán megosztások hoztak néhány tucat szavazatot, amivel lendületet vett a honlap és az első helyre került.

Idővel Gergő is aktivizálta magát, további megosztások történtek, és ezzel a szavazatok száma száz környékére emelkedett, ami nem éteri magasság, de a versenytársak passzivitása miatt nyugodtak voltunk. Egészen az utolsó hétig, amikor kb. 130/110 volt az állás javunkra, hétfőn reggel, a második helyezettel szemben.

Izgalom a finishben

A versenytárs azonban kedden reggel belehúzott és pár óra alatt 150 környékére emelkedett szavazatainak száma. Ráncolt homlokkal kezdtük meg a napot, valamit tenni kellett. Nem létezhet, hogy az utóbbi hetek vezető helyezése egyetlen rohammal elesik…

Ezért újabb kiemelt poszttal indítottunk a fészbúkon, ami gyenge indításnak tűnt, bár hozott pár szavazatot. Ezért írtam egy hírlevelet a mézesgergő honlapon regisztrált címzetteknek. Bár a honlap még újnak számít, azonban pár száz e-mailt így is ki lehetett küldeni. Mivel ezek a címzettek jól ismerik Gergő vállalkozását, ezért szépen beindultak a szavazatok, hamarosan ledolgoztuk a hátrányt és előnybe kerültünk.

Online mellett offline

Miközben az eredmény fej-fej mellett oldalazott, Gergő felhívott egy iskolát, amelyet szponzorál, s megkérte a pedagógusokat, hogy vessék be magukat. Ekkor kezdtek jól meglódulni a szavazatok. Én is felkerestem az iskolát, ahova gyermekünk jár, miután írtam egy szép levelet a szülőtársaknak. Délutánra 200 fölé emelkedett a szavazatok száma és csakhamar a 300-at is átlépte.

Időközben folyamatosan kommunikáltuk az ismerősi körben a felhívást, és egyre több szavazatot kaptunk. Szerda reggelre 400 körül alakult a szavazatok száma. Ekkor egyik régi parterünk újabb ezres listájára küldtünk levelet a felhívással, és estére újabb több tucat szavazattal lehettünk gazdagabbak.

A fészbúk megosztások közben egyfolytában keringtek és folyamatosan hozták a szavazatokat. A számok emelkedésének óránként lehetett örvendeni. Így csütörtök estére, amikor a közönségszavazás lezárult, 502 szavazat lett a végeredmény. A dolog érdekessége, hogy 48 óra alatt háromszor annyi szavazatot szereztünk, mint augusztustól november 9-ig.

Miközben egyre izgultunk azon, hogy a versenytárs mikor süti el a nagyágyút. Híres idegenforgalmi komplexumként kellett volna lennie egy legalább több tízezres címlistájának, ahova egyetlen hírlevelet kiküldve eldönthette volna az eredményt. Nem tette, nem tudjuk miért.

Így nekünk kijutott az izgalomból, öröm volt látni a szavazatok számának emelkedését, ahogy óráról órára változott. A végén pedig boldogan könyveltük el az eredményt.

Köszönjük azoknak, akik szavazatukkal segítették a mézesgergő weboldalt, mindenkinek, aki követte a szavazást és lehetővé tette az eredmény kialakulását.