Marketing Időgép:
„Szerezd meg a HOLNAP ügyfeleit már MA!”
Öregecskedő honlap cseréje – mikor aktuális a honlap felújítás?
Az elmúlt hónapokban kettő olyan honlapot újítottunk fel, amelyek megkaphatták volna a webes Old Timer rendszámot, ha létezne ilyen. A fiatalabb is 10 éves volt, az öregebbik korát pedig le sem merem írni, olyan régi volt. De az is nálunk készült…
Vajon mi a haszna a felújításnak, illetve mit lehet remélni attól, ha felújítod a weboldaladat? Vajon van olyan gyakorlati tapasztalat, amely szerint ilyen-olyan időközönként érdemes új honlappal megjelenni a weben?
Itt egy weboldal, ami 2004-ben készült
Túlélte az internet viharait, ha látszanának rajta, igencsak meg lenne tépázva! Azonban a digitális technikának köszönhetően legutolsó napjaiban is ugyanolyan színárnyalatokkal pompázott, mint újkorában. A weboldalak nem fakulnak ki.
István ezt a honlapot 2004-ben készíttette. Az utóbbi években rendre felajánlottuk, hogy készítünk egy trendibb, modernebb változatot, de Ő mindannyiszor csak legyintve elhárította a honlap felújítást, mondván, hogy elégedett a honlappal, sokkal több ügyfelet pedig egyszerűen nem tudna kiszolgálni. István tehát elégedett volt azzal a weboldallal, amit sok éve készítettünk vállalkozása számára.
Elavult ez a honlap?
Technikailag bizonyosan. Grafikus tekintetben is mérföldekkel lehet lekörözni manapság azt a régi produkciót, pedig annak idején az igenis trendinek és modernnek számított. De miért is volna szükség egy újra, amikor a régivel is elégedett a gazdája?
A honlap addig megfelelő, amíg elégedett vagy az eredményeivel. Ha weboldalad számodra kielégítő eredményeket produkál, akkor Isten ments hozzányúlni! Az élet azonban gyakran ezzel ellentétes helyzetet produkál. Arra gondolok, amikor egy aránylag új honlap látványosan szép kiállással várakozáson alul teljesít. Na, azt érdemes átgondolni…
István honlapja akkor készült, amikor a mai tartalomkezelő rendszerek még gyerekcipőben jártak, ha egyáltalán léteztek. A képernyőfelbontás a mainak közelébe sem járt, alighanem 1024×768 képpontos volt a járatos képernyőméret. Okostelefonok szintén nem léteztek, tehát kár a mobilbarát jellemzőket számonkérni rajta. Egyszerűen egy remek honlap volt, ami szépen lendített az üzletmeneten. Máig fellelhető a keresőrendszer első oldalán jó pár keresőkifejezésre, ennek köszönhetőek a mai eredmények.
Aztán 2019-ben kötélnek állt, és elkészülhetett az új weboldal. Itt láthatod:
Honlap felújítás: miért újítunk fel egy 5 éves weboldalt?
Jelenleg egy másik partnerünk 5 éves honlapjának remake-jén dolgozunk. Ezek után jó kérdés, hogy vajon miért érdemes egy aránylag nem régi, 5 éves honlapot újraépíteni? A válasz a honlap használatában rejlik.
Amíg az autószerviz weboldala nem volt túl aktív, csak hébe-hóba történtek tartalomfrissítések rajta, addig a G-TA kft. honlapjával minden héten dolgozunk. Ők rendszeresen kommunikálnak, sűrűn használják a webes kommunikáció eszközeit. Rendszeresen edukálják célpiacukat, ezért gyakran jelennek meg újabb posztok, amiket a közösségi oldalakon is publikálunk.
A marketingstratégia és piaci körülmények változásaihoz rendszeresen hozzáigazítjuk a tartalmat és az ajánlatokat. Így a honlap is gyakran változik, egyes korábban használt metódusok elavulnak, azokat érdemes cserélni. Néha új ajánlatokat helyezünk el, de van úgy, hogy éppenséggel szűkítjük a tartalmat. Most például egy teljes tevékenységi területet veszünk ki, mert annak jelentősége megszünik a cég életében.
Ezzel összefüggésben újragondoljuk a teljes struktúrát, s hát indokolt ebből az alkalomból megfésülni a tartalmakat. Ezért 5 év után új honlap születik.
Amennyiben régi honlapod elvárásaidnak megfelelő, kár tehát cserélni. Ha elvárásaid megváltoznak, és korábbi weboldalad nem szolgálja azokat, érdemes lehet elgondolkodni az átalakításán. Amennyiben sűrűn használod, céged kommunikációdnak szerves része, jelentősége nyilván nem elhanyagolható céged életében. Ilyenkor pár évente érdemes elgondolkodni a honlap felújítás aktualitásán. Az új honlap ilyen esetekben bizonyára felfrissíti kommunikációdat, új kiállásával, újragondolt témastruktúrájával kiemelkedő módon támogatja imázsodat és ajánlataidat.
Figyelj rá, hogy a honlap felújítás vagy remake során érdemes megtartanod a korábbi értékes tartalmakat lehetőleg változatlan eléréssel, ugyanazzal a webcímmel. Így nem veszthetsz a keresőrendszerben sem, új honlapod régi tartalmai lehetőség szerint megtartják korábbi helyezéseiket.
Mondanom sem kell, hogy weboldalad újraépítésében bizalommal számíthatsz ránk.
Lentebb a G-TA régi és új weboldala. Látható, hogy egy 5 éves weboldalnál a különbség nem olyan szembeötlő, mint a fentebb bemutatott esetben. Azonban az új letisztultabb, nagyobb betűméretekkel operál. Jobb olvashatóságot, több megkeresést várunk tőle.
Nézd meg, mit jelentett ez korábbi partnereink számára!
Kezdő vállalkozásként
Az Open Doors induló vállalkozásként repülőrajtot vett, miután olyan online stratégiát kezdett alkalmazni, amit a versenytársak azóta sem tudnak követni. Ma piaci szegmensének jelentős cégeként ünnepeljük az évfordulókat.
„A weboldal még ki sem volt fizetve, amikor sikerült remek üzleteket szerezni vele. Már vagy 6 éve hetente konzultálunk.” – Mulik Sándor, Open Doors
Meglévő vállalkozást erősítve
Krisztián korábban évek óta működő vállalkozása szilárdabb lábakra állt. Kétszámjegyű növekedést értek el egyetlen év alatt a honlap köré épített stratégiával. 2014 óta hetente konzultálunk.
„Azoknak ajánlom ezt a fajta együttműködést, akik ki mernek állni a sorból, többre vágynak, mint a versenytársak.” – Kanizsár Krisztián, G-TA Kft.
Hogyan sikerült ezt elérni?
Olvasd el részletesen!
Részletesen leírtam azokat a lépéseket, amelyeknek köszönhetően a két cég eredményei nőttek. Kérd el, olvasd el Te is! A gomb megnyomása után megadhatod e-mailcímedet, ahova elküldjük a linket.