Marketing Időgép:
„Szerezd meg a HOLNAP ügyfeleit már MA!”
Talán nem véletlenül? – A 70-es évek reklámjai.
Van amikor az ember azt érzi, hogy a dolgok nem csak úgy véletlenül történnek. Olvasd el, hogyan tettem szert az egyik kedvenc könyvemre, amit tulajdonképpen előzőleg már ismertem, mégsem vettem meg. Legalábbis első alkalommal.
Évekkel ezelőtt történt, hogy egy családi kirándulás alkalmával szembejött egy könyvesbolt, ahova betértünk. Nagyon kicsi és szűk könyvesbolt volt, belépés után úgy éreztem, hogy a könyvek teljesen körbevesznek. Csak ki kellett nyújtanom a kezemet, s bármely irányban kezembe akadhatott egy könyv. Igazán otthonos, mini könyvesbolt volt, a jól ismert, hangulatos papírillattal.
Egy szűk lépcsőn le lehetett menni egy szinttel lentebb, ahol takaros kis pince volt berendezve szűkre szabott légtérrel, sűrű polcokkal. Ahogyan böngésztem a könyveket gyenge villanyfénnyel derítve az apró pince sötét zugát, kezembe akadt David Ogilvy könyve A Reklámról. Kicsit meglepődtem, nem számítottam rá, hogy pont ezen a helyen találkozom vele. Már korábban is nézegettem, de az a példány egy ismerősömé volt. Most azonban itt volt a kezemben, akár meg is vehettem volna.
De nem tettem! Talán valami elvonta a figyelmem, vagy talán belefáradtam a nézelődésbe, vagy éppen rossz passzban voltam, már nem emlékszem. Csak arra, hogy visszatettem a könyvet és felmentem a szűk lépcsőn.
Még aznap megbántam, hogy nem vettem meg. Este eszembe jutott egy érdekes részlet, amit épp akkor olvastam el belőle, mielőtt visszatettem volna a polcra. Milyen bolond voltam! – gondoltam. Ott volt egy jó könyv és nem vettem meg… – de visszamenni már késő volt. A következő hetekben még párszor eszembe jutott ez a kis epizód, aztán később elfelejtettem. Hiszen csak egy könyv, nem nagy ügy.
Eltelt pár év. Egyszer csak teljesen véletlenül, egy másik családi kirándulás alkalmával újra ott álltunk a könyvesbolt mellett. Először nem is kapcsoltam. Csak miután ismét beléptünk a könyvesboltba, akkor jutott eszembe az a könyv. Szóval, ez volt az a hely, ahol annak idején nem vettem meg…- Csak mert nem is tudom, miért nem.
Hát persze, hogy lementem a pincébe. – Ha azt a könyvet időközben el is adták, de talán akad valami hasonló, amit levadászhatok! – Ezúttal nem leszek olyan málé, hogy itt hagyjak egy jó könyvet!
Ezúttal mintha kevesebb könyv lett volna a polcokon, mint amire emlékeztem. Hamar megtaláltam a polcot, amin legutóbb ott állt Ogilvy könyve. Amint odaléptem, alig hittem a szememnek! A könyv ott volt ugyanazon a helyen, ahol annak idején pár évvel ezelőtt! Hihetetlen, hogy időközben nem vitték el! – Lehet, hogy mondott egy nagy helót is! Meglepve és boldogan vettem kezembe újra, tudtam, hogy ezúttal nincs ok, amiért visszatenném. Hiszen ez a könyv rám várt. Itt ezen a polcon, jól láthatóan várt rám!
Otthon pedig felkerült a legjobb könyveim közé. Amikor meglátom, régi ismerősként mosolygunk egymásra. Gyakran leveszem, kedvtelve forgatom. A 70-es évek reklámjai köszönnek vissza belőle, de Ogilvy számos gondolata örök érvényű, elgondolkoztató.
Nézd meg, mit jelentett ez korábbi partnereink számára!
Kezdő vállalkozásként
Az Open Doors induló vállalkozásként repülőrajtot vett, miután olyan online stratégiát kezdett alkalmazni, amit a versenytársak azóta sem tudnak követni. Ma piaci szegmensének jelentős cégeként ünnepeljük az évfordulókat.
„A weboldal még ki sem volt fizetve, amikor sikerült remek üzleteket szerezni vele. Már vagy 6 éve hetente konzultálunk.” – Mulik Sándor, Open Doors
Meglévő vállalkozást erősítve
Krisztián korábban évek óta működő vállalkozása szilárdabb lábakra állt. Kétszámjegyű növekedést értek el egyetlen év alatt a honlap köré épített stratégiával. 2014 óta hetente konzultálunk.
„Azoknak ajánlom ezt a fajta együttműködést, akik ki mernek állni a sorból, többre vágynak, mint a versenytársak.” – Kanizsár Krisztián, G-TA Kft.
Hogyan sikerült ezt elérni?
Olvasd el részletesen!
Részletesen leírtam azokat a lépéseket, amelyeknek köszönhetően a két cég eredményei nőttek. Kérd el, olvasd el Te is! A gomb megnyomása után megadhatod e-mailcímedet, ahova elküldjük a linket.